Kalocsai hímzés

[bevezető szerkesztése] A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A kalocsai hímzés elnevezés alapvetően lapos öltéssel és száröltéssel Kalocsa városában és környékén készült virághímes munkát jelöl.

Tartalomjegyzék 1 Története 2 Színvilág 3 Öltések 4 Motívumok 5 Alkalmazás 6 Források 6.1 Könyvek 7 Lásd még 8 Külső hivatkozások

Története [szerkesztés]

A kalocsai szállások női lakossága bérmunkában varrta a hímeket már a 19. század végén is. Főleg a környező vidék városai és a nagyobb települések igényesebb úri-polgári háztartásai számára készítették a fehér hímzéseket. Kezdetekben úgynevezett "kalocsai ütőfá"-val nyomták elő a motívumok körvonalait a vászonra. A kalocsai előnyomda 1860 körül nyílt meg Kalocsán. Természetesen a bérmunka időszak kezdete előtt is hímezték e vidék asszonyai, leányai a saját holmijukat is. Később a hímzőasszonyok, leányok maguk rajzolják elő a mintákat az alapanyagon, amely az iparosodás után már egyre inkább finomabb gyolcs, pamut a korábbi vászon helyett. Az 1890-es évek után egyre gyakrabban előfordult, hogy a kezdetben lyukhímzéssel kivarrt motívumokat teljesen betöltik laposöltéssel. 1912-ben nyílt meg a nagyatádi fonalgyár, ahonnan már színtartó fonalat tudtak beszerezni a kalocsai hímzéshez. A színtartó fonalak elterjedésével a kalocsai hímzés az I. világháború után kezd színesedni. A varrógép elterjedésével a 20. században sajátos iparág alakult ki ezen a vidéken: a kalocsai gépi hímzés, amely "riseliős" néven terjedt el. A riseliős hímzés csipkeszerűen áttört felületet ad.

A színes kalocsai hímzés kibontakozásában nagy szerepet játszott Kovácsné Király Ilus.

Színvilág [szerkesztés]

Az ó kalocsai hímzések egyszínűek voltak. Eleinte csak tiszta fehér hímzőfonalat használtak az ágynemű, párnavég, asztalnemű díszítésére. Az ágyruhát gyakran fehér lyukhímzéssel varrták ki a korai időkben. Saját használatú holmikra hímeztek kék-vörös, fekete pamutfonallal is. A régi egyszínű színes hímzések általában kifakult zöldet mutatnak. Ennek oka az volt, hogy nem tudtak színtartó fonalat készíteni, beszerezni a korai időszakban. A huszadik század első harmadától kezdve igen színessé vált a kalocsai hímzés. A legismertebb, alkalmazott sajátos, helyi elnevezésű színek: tulipiros, lángszín, borszín, libazöld, irigysárga, fecskenyakvörös, vadgalambkék, gálickék, bársonykék.

A kalocsai színes hímzésben jelenleg használatos a hat főszín két árnyalatban, amelyeket így célszerű párosítani:

• a bordót a pirossal,
• a rózsaszínt saját sötétebb árnyalatával,
• a narancssárgát citromsárgával,
• a kéket saját sötétebb árnyalatával,
• a lilát saját sötétebb árnyalatával és
• a zöldet saját sötétebb árnyalatával.

A leveleket középen lehet felezni, s a zöld kétféle árnyalatával hímezni.

A viseletdarabok hímzéseinek színezését meghatározta viselőjük életkora. A legdíszesebb, legélénkebb színezésű az új menyecske ruhája volt. Az idősebb asszonyok öltözete kevésbé díszes, a színek sötétülnek. A kék-lila-zöld színekkel hímzett darabokat szomorúpamukosnak nevezték, s a félgyász jele volt a kalocsai hímzésben.

Stílustörés, ha pl. a szomorúpamukos vagy öregmintákat a későbbi időkben kialakult természethű mintákkal együtt úgy alkalmazzák, hogy nem hangolják össze ezeket. A melírozott fonal alkalmazása erőltetett, nem tartozik a kalocsai hímzés hagyományaihoz.

Öltések [szerkesztés]

Kalocsán és környékén elsősorban vászonra hímeztek pamutfonallal: eleinte lyukhímzéssel, később pedig betöltő laposöltéssel a virágokat, száröltéssel pedig a különböző virágmotívumok, vagy pl. a paprikamotívum szárát, a szőlőmotívum indáját illetve más vonalas díszítményeket. A huroköltés (angol madeira) elterjedése ezen a vidéken összefügg a bérmunkára előállított ágyneműk, asztalneműk készítésével; ezt a technikát az I. világháborúig nem használták a maguknak készített darabokon a hímzőasszonyok.

Ma ismert, a kalocsai hímzések készítésénél használt öltéstechnikák: angol madeira (gádoros), bekötés vagy pókozás, borsólyuk, gépöltés vagy tűzőöltés, huroköltés szélre illetve felületkitöltésre, laposöltés, lyukhímzés, riseliő vagy lábazás, slingelés, száröltés. A riseliő népi neve: pántos. Nevét Richelieu francia államférfiról nyerte.

Motívumok [szerkesztés]

A minták, motívumok a házakon alkalmazott falfestés mintáit követték a hímzéseken is. Igen elterjedt volt a virágornamentika, amelyek a mezőkön és kertekben megtalálható virágokat tartalmazták: ibolya, csillagvirág, liliom, pillevirág, tulipán, szegfű, harangvirág, margaréta, orgona, fukszia, árvácska, rózsa, rózsabimbó, a híres kalocsai piros paprika, különböző bogyók, nefelejcs, gyöngyvirág stb.

A virágokat sávosan, koszorúformában, csokrosan helyezték el a kivarrandó munkadarabon, illetve teljes felületeket is kitöltöttek velük (pl. kalocsai kötény, mellény). A mintavilágban törekszenek a természetábrázolásra. A már felsoroltak mellett kedvelt motívumok voltak: rozmaringos, szíves, kerekrúzsás, hosszúrúzsás, nyolcas, szőlőfejes, szilvamagos, szederindás, búzakalászos, pipacsos, harcsás minták is.

A nagyobb mintájú virágokat (pl. tulipán, szegfű, rózsa, harangvirág) és a leveleket felezve rajzolták elő, és a virág vagy levél színének megfelelő szín két árnyalatával hímezték.

Alkalmazás [szerkesztés]

Hímzéssel díszítették az ágyruhákat (díszes lepedőszélek, párnavégek), asztalneműket (abrosz, asztali futó, szalvéta), zsebkendőket. Ezek részei voltak az asszonynak való leányok kelengyéjének is. Szintén kihímezték a női felsőruházat nagy részét: kötényeket, blúzok ingvállait, nyakrészét, mellényeket (pruszlikokat), valamint különböző kendőket (komakendő, fejkendő, keszkenő). A férfiingek kézelőjére, az ujjakra, és a nyakrészre szintén hímzés került.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Keresztszemes kézimunka

Cikkünkben minden, a keresztszemes kézimunkák elkészítéséhez szükséges kezdő technikát megtalálsz, de ha haladó vagy, akkor is találkozhatsz itt számodra eddig ismeretlen tippekkel és trükkökkel. Ismerkedj meg Te is a keresztszemes hímzés rejtelmeivel, és díszítsd otthonod falait az általad készített csodaszép keresztszemes hímzésekkel, és ajándékozd meg szeretteid is valódi „home made” ajándékokkal! Emellett a keresztszemes kézimunka történetét is megismerheted.

Napjainkban újra fénykorát éli a keresztszemes hímzés. Aki utoljára csak a nagymamája keresztszemes alkotásait látta, bizony elcsodálkozik, ha meglátja, hogy milyen modern képek is készíthetőek ezzel a hagyományos technikával. Hogy honnan is ered ez a hímzésfajta? Mielőtt belevágnánk a technika ismertetésébe, röviden bemutatjuk a technika eredetét.

A keresztszemes hímzés története

Maga a hímzés valószínűleg Ázsiában alakult ki elsőként, és az ókorban már szinte az egész világban elterjedt volt. Feltehetően a ruhák különböző részeinek összevarrását mintegy továbbfejlesztve jött létre. Az első, fennmaradt keresztszemes alkotás Egyiptomból származik, és időszámítás szerint 500 körül készíthették, nem sokkal később pedig Kínában is elterjedt, ahonnan pedig átterjedt a Közel-Keletre, majd Európába. A jó öreg kontinensen az első fennmaradt keresztszemes hímzés a 7. században készült, Angliában. Kezdetben a felsőbb rétegek ruházatát díszítették vele, csak 8-900 évvel később terjedt el a szegényebb társadalmi csoportokban. Hazánkban a 18. században lett népszerű, a lányneveldékben kötelező keresztszemes órákat is bevezettek. Többek között terítők, takarók, ágyneműhuzatok díszítésére használták ekkor, a ma legnépszerűbb faliképek később váltak széles körben elterjedté. És hogyan készül a keresztszemes hímzés?

A keresztszemes hímzés technikája

Ez a hímzési technika lényegében egymást keresztező lapos öltésekből áll. Egész pontosan mindegyik öltés két olyan átlós öltésből áll, amelyek egymást keresztezik. A technikát akár gyerekek (abban az életkorban, amikor már biztonságosan tudnak bánni a tűvel) is megtanulhatják. Nem nagy ördöngösség az egész, viszont türelem és kitartás az mindenképpen szükségeltetik hozzá. Többféle alapanyagra, és többféle fonalból is készíthető keresztszemes hímzés, ma már mindenki megtalálhatja azokat a kellékeket, amelyek segítségével a leggördülékenyebben megy neki az alkotás.

Hogy hogyan kezdj neki a keresztszemes hímzésnek?

Első körben szerezd be a szükséges kellékeket.

Miután beszerezted az anyagot, szegd be kézi vagy gépi varrással, vagy esetleg ragasztással. A mintát az anyag közepétől érdemes elkezdeni, különösen akkor, ha a kép közepén van a hangsúlyos minta (és ez többnyire így van, általánosságként elmondható, hogy arcképeknél, figurális keresztszemes mintáknál mindenképp érdemes az anyag közepén elkezdezni a kivarrást). Ha az anyag széléről kezdesz, akkor fennáll a veszély, hogy a középen lévő hangsúlyos mintánál nem fog pontosan kijönni az öltések száma, nagy gondot nem okozol ezzel, viszont pontatlanabb lehet tőle az elkészült munkád!

A tipikus, leggyakrabban használt keresztszemes öltések készítése: ahogy a neve is sejteti, „X” alakú keresztöltéseket varrunk az anyagra. Először az X-ek egyik átlós szárából varrjál fel egy sort az anyagra, majd a sor végén fordulj vissza, és vidd fel a keresztszemes öltések másik szárát is! Elsőre talán kicsit összetettnek tűnik, de kezd csak el, és egy-két óra múlva már kezd automatikussá válni! A jó hír, hogy ezt az egy öltést ismerve már csodásabbnál csodásabb keresztszemes alkotásokat készíthetsz magadnak és szeretteidnek!

Fél kereszt öltés: ez még a keresztöltésnél is egyszerűbb öltésfajta, gyakorlatilag az X egyik átlóját dolgozzuk csak rá az anyagra. Előnye, hogy kétszer olyan gyorsan haladhatsz vele, mintha keresztöltésekkel dolgoznál. Szintén fél kereszt öltésnek hívják, mikor egy egységnégyzetre nem egy, hanem kettő keresztöltést varrunk fel (két keskenyebb „X”-et kapunk így). Ez az öltéstípus elég macerás, nem is alkalmazzuk túl gyakran.

1/4-ed és 3/4-ed öltések: haladóbb öltéstechnika, amivel pontosabbá teheted a keresztszemes alkotásodat, illetve az aprólékosabb munkáid szebbek lesznek, ha beveted őket. Lehetővé teszik, hogy egy keresztszemes egységnégyzeten belül kétféle színt használj (például két háromnegyed öltést egymás mellett), így a végeredmény nem lesz négyzetes hatású.

Mikor elkészültél a keresztszemes mintád kivarrásával, a hátoldalon varrd el a szálakat! Ezután nincs más hátra, mint a keretezés, és máris kiteheted az elkészült képet a falra!

Tavasszal mindig arra gondolok,
hogy a fűszálak milyen boldogok:
újjászületnek, és a bogarak,
azok is mindig újra zsonganak,
a madárdal is mindig ugyanaz,
újjáteremti őket a tavasz.

A tél nekik csak álom, semmi más,
minden tavasz csodás megújhodás,
a fajta él, s örökre megmarad,
a föld őrzi az életmagvakat,
s a nap kikelti, minden újra él:
fű, fa, virág, bogár és falevél.

Ha bölcsebb lennék, mint milyen vagyok,
innám a fényt, ameddig rám ragyog,
a nap felé fordítanám arcomat,
s feledném minden búmat, harcomat,
élném időmet, amíg élhetem,
hiszen csupán egy perc az életem.

Az, ami volt, már elmúlt, már nem él,
hol volt, hol nem volt, elvitte a szél,
s a holnapom? Azt meg kell érni még,
csillag mécsem ki tudja meddig ég?!
de most, de most e tündöklő sugár
még rám ragyog, s ölel az illatár!

Bár volna rá szavam vagy hangjegyem,
hogy éreztessem, ahogy érezem
ez illatot, e fényt, e nagy zenét,
e tavaszi varázslat ihletét,
mely mindig új és mindig ugyanaz:
csodák csodája: létezés... tavasz!